A Luxury Edition azzal a céllal indítottam, hogy a hazai gasztronómia luxusoldalát bemutassam, továbbá biztatást adjak azoknak is, akik szeretnének egy kicsit belekóstolni, de talán nem mernek.
Kérem szépen, merjenek!
A luxus sajátja, hogy ideális esetben a luxuspiacon dolgozók fel vannak készülve a szokatlan kérésekre és azok teljesítésére is. Természetesen nem mindegy, hogy a részletek, a körítés mennyire kidolgozottak, mint ahogy az sem, hogy a kiszolgáló személyzet mennyire felkészült és az arcáról mennyire sugárzik a profizmus, vagy éppen az irigy gyűlölet.
A Gresham Palace éttermét már egyszer teszteltem az ebéd menüje kapcsán (Power Lunch), és nagyon jó tapasztalataim voltak. Most kipróbáltam vacsoraidőben, és hát fokoznám az akkori magasztalást. Írhatnám azt is, hogy szuperlatívuszokban kellene beszélnem róla, de sajnos az nem lenne igaz, mivel a szuperlatívusz jellemzően túlzó dicséret és ebben az esetben a dicséret egyáltalán nem túlzó. Egyszerűen nem találok olyan szót, vagy kifejezést, ami jobban megmutatná az elégedettségemet, mint a luxus legmagasabb szintje.
Egy olyan helyet kerestem, ahol vacsoraidőben Degusztációs menüt lehet választani hozzá illő borsorral. A Four Seasons oldalán találtam egy Tasting Menu ajánlatot, de valahogy nem éreztem azt, hogy megfelelő lenne.
Innen kezdődött minden.
Nem tudom megmondani, hogy miként jött az intuíció, de felhívtam a Gresham Palace-t. Azonnal és nagyon udvariasan továbbkapcsoltak az étterembe, ahol megkérdezték, miben tudnak segíteni, majd arról tájékoztattak, hogy jelenleg sajnos nem tudnak Tasting Menu-t ajánlani. Azonban érződött, hogy nem akarnak csak úgy elengedni. Érdeklődtek, hogy mire volna igényem. Elmondtam. Majd azt ígéretet kaptam, hogy egyeztetnek a Séf úrral és tájékoztatnak.
Egy óra és 17 perc múlva kaptam egy levelet, amiben az alábbi mondat is olvasható volt „Séf úrral történt megbeszélés után csatolva küldöm a menüsort, amit a figyelmébe szeretnénk ajánlani”.
Mérhetetlenül udvarias megfogalmazás. Majd a mellékletben a megnyitása után az alábbiakat találtam:
Amuse Bouche
Bükki és Egri kecskesajt Kakukkfüves sárgabarack és őszibarack kompót, kecsketejbegríz, sós mogyoró
Appetizer
Házi kacsamell sonka
Zöldborsó, szarvasgomba, buggyantott tojás, kucsmagomba ragu
Middle Course
sÁfrÁnyos rizottó
Királyrák,tintahal, citromhéj
Main Course
BÉLSZÍN ROSSINI
Paszternák krokett, pirított libamáj,
gyöngyhagyma, polenta, spenót
Pre-Dessert
CITROMOS tEJFÖL SORBET
Eperkrémleves, bodzával marinált friss eper, vaníliás tej ropogós
Dessert
Gresham dobos torta
Tátva maradt a szám. Azon felül, hogy végeredményben az igényem türelmes meghallgatása után, összeállítottak egy külön menüsort, kimondottan az én kedvemért, és ez a menüsor sokkal összetettebb és különlegesebb lett, mint amit még korábban, az oldalukon kínáltak.
Elfogadtam az ajánlatot, majd másnap az egészet végigettem.
A követező két angol szóval tudom leginkább kifejezni azokat a gondolataimat és érzéseimet, amik, ezen vacsora után keringenek a fejemben; fabulous, amazing.
Bár a hosszú blog bejegyzéseknek szinte semmi létjogosultsága, de legszívesebben tíz oldalon keresztül részletezném ezt a gasztronómiai csodát. Csoda bizony, vagy inkább csodálatos élmény, mert kérem, itt olyan részletgazdagságot kaptam (azon felül, hogy Magyarország legjobb luxusszállodájához méltó volt a kiszolgálás és a környezet), amit egyszerűen nem lehet néhány szóval elintézni.
Először jöttek a kenyérfélék, amihez padlizsánkrémet kínáltak.
Mindegyik friss, ízletes, pont ideális állagú volt.
Majd, Bükki és Egri kecskesajt, kakukkfüves sárgabarack és őszibarack kompót, kecsketejbegríz, sós mogyoró.
Ennél a fogásnál már éreztem, hogy milyen komplex. Nagyon kellemes és ízekben gazdag, de nem tolakodó volt. Egy Amuse Bouche-t eddig nem tekintettem külön fogásnak, de itt bizony igen. Kvázi üdvözlő falatként jóval összetettebb volt, mint a hazai főfogások többsége. Először ettem kecsketejbegrízt.
Házi kacsamell sonka, zöldborsó, szarvasgomba, buggyantott tojás, kucsmagomba ragú.
A buggyantott tojás remekül passzolt a kucsmagomba ragúhoz és a kacsamellhez. Ízgazdag és friss. Remek volt a zöldborsó blansírozása is.
Sáfrányos rizottó, királyrák, tintahal, citromhéj.
Az utolsó morzsáig megettem. Ettől jobb rizsétel talán már nincs is. Krémes és „vibrálóan” ízletes volt.
Bélszín ROSSINI, paszternák krokett, pirított libamáj, gyöngyhagyma, polenta, spenót.
Ez a fogás az egyik legfantasztikusabb főétel, amit valaha ettem. A krokett nem burgonyából volt, hanem paszternákból, ami már maga is különleges, de ez nem volt elég, mert a jobb ízharmóniáért még velővel keverték össze, majd úgy sütötték ki. A polentát, mintha a libamáj zsírjában lett volna egy leheletnyit átpirítva. Nagyon jót tett neki. A máj tökéletes volt, mint ahogy a rajta lévő szarvasgomba szelet is, de a legtökéletesebb maga a bélszín. Bár nagyon „rózsaszínnek” látszott élőben is, de az első falat után világos volt, hogy minden plusz perc csak rontott volna raja.
Ezek az összetevők külön-külön is a képzeletbeli mérce tetejét foglalnák el, de együtt olyan különleges ízkombinációt alkottak, amit tényleg nem lehet szavakkal leírni.
Citromos tejföl sorbet, eperkrémleves, bodzával marinált friss eper, vaníliás tejropogós.
Külön egy kis virágos, hidegvízes üvegtálra ültették a kelyhet, amiben volt az eper, a sorbet és a tejropogós, majd külön felöntötték az eperkrémlevessel.
A felöntés pillanata.
A végeredmény.
Következett az utolsó fogás. Gresham dobos torta.
Mit is mondhatnék? Azt hittem egy dobos szeletet kapok némi cicomával. Hát nem. Az eddigiek szellemét átültetve ez is fantasztikusan komplex lett és egy örök emlék. Az összes gondoskodás (ami jellemezte, jellemzi ezt a konyhát), visszaköszön ebben a nagyon bonyolult csúcs-szuper desszertben.
A „dob” a süti tetején egy lyukas korong, amibe bele helyeztek egy mogyorós csokiba forgatott kicsike fagylaltgömböt. Ezt az egészet körbevették nagyon finom csokikrémmel, amit még, mintegy mellékesen díszítettek sós-karamellizált dióval és fekete áfonyás macaronnal.
Ez lett a final surprise. A macaron. Magában is tökéletes lett volna egy ilyen menü végére. Pláne úgy, hogy olyan magas minőségi szintet képviselt, amivel simán megverte a Gundel és a Szamos macaronjait, de itt „kvázi” díszítésként használták. Ez az igazi luxus!
Összefoglalva, a rizottó, a főétel és a desszert is a valaha kóstolt legjobbak egyike volt, ha nem a legjobb.
Nem értem a Gault&Millau ítészeit. 12 pontot adnak egy ilyen helynek. Kevesebbet, mint a Ráspinak, aki kristálycukrot szórt a csoki szuflénak nevezett fogására, vagy kevesebbet, mint a La Plaza, ahol „dob” nélkül hozták ki a dobos szeletet?
Nálam a Gresham 15-16 pontos. Mindenkinek javaslom, hogy egyszer próbálja ki, legyen bátor és merje megfogalmazni az igényeit!
A menüsor ára a hozzá illő borokkal, ásványvízzel, felszolgálással és „borravalóval” 20 000.- Ft alatt maradt.
Ezzel a pohár szép tokaji borral, képzeletben koccintok a Gresham személyzetével és megköszönöm Nekik a kiváló élményt!