Mit is mondhatnék? Ez maga a varázslat.

Magyarország csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik. Sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla és ezalól én sem vagyok kivétel. Amikor úgy alakítja az élet, hogy egy olyan természeti érték közelébe kerülök, ahol már korában is jártam, mindig felsóhajtok, hogy „úristen”, milyen gyönyörű, már majdnem elfelejtettem. Sokszor, sajnos, pontosan ugyanígy feledkezünk meg Magyarország eldugott gasztronómiai értékeiről is, nem is beszélve azokról, amikről még nem is tudunk, de amikor rátalálunk, akkor kárpótol minket minden „műanyag” kajáért.

Aki a pisztrángos témához szívesen hallgatna egy kis „pisztrángos” komolyzenét (Schubert: Trout quintet-4. theme and variations), csak kattintson a címre.

Például ki hallott már arról, hogy Miskolc és egy Ómassa nevű kistelepülés között van egy erdei halsütöde, ahol semmi mást nem készítenek csak helyben nevelt sebes pisztrángot sülve, vagy füstölve?

Őszintén!

Az egészen természetes és mindenki tudja, hogy a Rómain hekket kell enni, miközben szegény halnak nem is ez az igazi fajta neve és Magyarországon egyáltalán nem őshonos, tekintve, hogy tengeri eredetű (a csacsihal a tőkehalfélék közé tartozik és nagyon nagy utat tesz meg, míg kiér a Rómaira, leggyakrabban Argentínából érkezik).

Miért lehet ez?

Valamiért a hazai média nem akar kellő súllyal, a hazai értékekkel foglalkozni. Már csak azt nem tudom miért nem? Elítélt adócsalót tényleg többen akarnak nézni főműsoridőben? Nem hiszem.

Szerencsére van egy tökéletes kivétel. A Gasztroangyal.

Azt, hogy Borbás Marcsi járt már ebben az erdei halsütödében, nem tudom, de ha nem, akkor biztosra veszem, hogy el fog menni.

Kisvonattal felmenni Miskolcról Lillafüredig, esetleg onnan továbbmenni Garadnáig fantasztikus. Magával ragadó, varázslatos hangulata van. A hatalmas fák között, látni a gyönyörű hegyeket, völgyeket.

Ezt az élményt tökéletesen kiegészíti a Lillafüredi pisztrángtelep halsütödéjében tett látogatás.

A pisztrángtelep története 1906-ig nyúlik vissza, amikor Herman Ottó javaslatot tett egy szakszerű pisztrángtelep létrehozására, amit akkor nem fogadtak meg. 1932-ben a Hámori tó pisztrángállományának jelentős része egy betegség miatt elpusztult és újra napirendre került a pisztrángtelep, aminek a kialakítására a Garadna-völgyet választották.

Ma a „pisztrángos” 1 hektáron 18 medencével 3 700 négyzetméter vízfelülettel működik, ahol évente félmillió ikrát keltetnek. A telepen május 1-től szeptember 30-ig egy kis halsütöde is üzemel, ahol a legfrissebb halakat készítik el.

Két féle változat kérhető. A frissen sült és a füstölt. A frisset két féle lisztben és nyolcféle fűszerben megforgatva és aranybarnára sütnek, mint ahogy a nagyon esztétikus papíralátéten is olvasható, míg a füstöltet a füstölés előtt 12 féle fűszerből készült páclében áll egy éjszakát.

Maga a hal kiváló volt. Egy nagyon kis „leheletnyit” lehetet érezni az olaj ízét, de a fűszerezést és a friss hal ízkombinációját nem befolyásolta.

Az első fél elfogyasztása után látszik igazán a közelin, hogy milyen nemes húsa is van a pisztrángnak, hogy belül is milyen szépen átsült.

1 db 2 100.- Ft volt, függetlenül a mérettől. Ahogy láttam nagyjából egyformák voltak. Az, hogy ez az ár magas, vagy nem, nehezen tudom, akár csak megbecsülni is. Dekára nézve, biztosan magasabb az ára, mint egy hekké, de végeredményben számomra volt annyira laktató, míg az ízélményben egészen más nyújtott. Lehet, hogy egy pisztráng egyenértékű tud lenni egy 20 dekával nagyobb hekkel? Ha igen, akkor nem is biztos, hogy „drága”.

A pisztrángosnak, van saját füstölt terméke is, amit a helyszínen nem kóstoltam, de egyet vettem későbbi fogyasztásra. A tapasztalatokkal kiegészítem a bejegyzést. Kíváncsi leszek, hogy a Szalajka völgyi Sáfrány féle füstölt pisztránghoz képest (amit szintén nagyon ajánlok megkóstolni) milyen lesz.

Összességében nagyszerű élmény volt az étel, ráadásul ebben a csodálatos környezetben, így mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el a Garadna völgyébe. Ez a kombináció abszolút, nemzetközi mércével is „turista-kompatibilis”. Büszkék lehetünk rá!

A tulajdonosoknak gratulálok az elkötelezett munkájukért!