Fantasztikus, ami a gasztronómiát illeti. Miközben a megyét rengeteg, mindenféle problémákkal küzdő település jellemzi, a gasztronómia egy egészen különös irányba mozdult. Létrejött a minőség. Annak ellenére, hogy az egyik legszegényebb megye, mégis, most már három olyan étteremmel is rendelkezik, ami nem csak Budapestről nézve, hanem akár külföldről is, kiemelkedő és említésre méltó. Egész pontosan ez a három az „Anyukám mondta”, (amit az egyik legnevesebb nemzetközi gasztroblogger ugyanolyan pontszámúra értékelt, mint az Onyxot és a Borkonyhát, csak jobban szerette) a „Gusteau Kulináris Élményműhely” és most a „Végállomás Bistorant”.
Átlagos hétköznap negyed kettő körül érkeztem Miskolc, Kilián városrészébe. A Végállomás a kisvonat városi végállomása mellett található. Innen kapta a nevét is. A helyiek szerint legalább 20 éve van itt étterem és már nagyon régóta híres a sztrapacska, de gasztronómiailag sokáig nem volt a térképen. Néhány éve változás történt és erről a változásról sikerült is megbizonyosodni.
Belépve hangulatos, barátságos, nagyvonalú térérzettel rendelkező bisztró fogadott. Elegáns és nagyon tiszta volt minden. Udvarias felszolgáló érkezett és ajánlott.
Különösen a séf ajánlata című oldalt. A leves választásom első ránézésre egyértelmű volt. Spárgakrémleves cukorborsóval és friss spenóttal (1100.- Ft), míg a főétel dilemma tárgyát képezte.
Több nagyon kívánatos lehetőség adódott, de sajnos nagy gyengém a jó sztrapacska és itt minden megkérdezett szerint nagyon jó. Egy darabig nem tudtam dönteni, hogy sztrapacska, vagy más. Ráadásul úgy tűnt, hogy nem elég a bizonytalanságból, mert lapoztam egyet és rögtön megpillantottam egy olyan előételt, ami nagyon fontos része a magyar konyhának és ha tehetem mindig választom. A kacsa - vagy libamáj. Itt is így tettem.
Kacsamáj-terrine vajas brióssal és bükki lekvárokkal (2200.- Ft). Csakhogy mi lesz így a főétellel és a sztrapacskával? Lemondani róluk? Hát nem tehettem, így lett főétel is, Konfitált malacpofa tejföllel és gombákkal, pirított óriás vajas galuskával (2500.- Ft) és mellé egy fél adag Juhtúrós sztrapacska tejföllel és szalonna pörccel, sült hagymával (1200.- Ft).
Ismét volt kóstolótársam, aki szerencsére besegített a májba, de így is úgy túlettem magam, hogy még másnap délben sem voltam éhes.
A kakaós csiga blogomhoz hasonlóan az ételeket a jövőben egy kilences, teljesen szubjektív skálán fogom osztályozni, ami kizárólag az étel minőségén fog alapulni. Természetesen ez egy adott látogatás értékelése, így a bejegyzés végén a látogatás idejét is megadom.
Az előétel, a „Kacsamáj-terrine vajas brióssal és bükki lekvárokkal” két szempontból is fantasztikus volt. Egyrészt ennyi pénzért egy sokkal kisebb adag is jó döntés lett volna. Sok volt és nagyon ínycsiklandó módon volt tálalva a háromféle lekvárral. Másrészt a lekvárok. Nagyon házinak tűntek és remekül passzoltak a májhoz és a kalácshoz. Barack, csipke és som fajtájúak kerültek a tálra. A máj az elvárásoknak megfelelő volt. Ízletes, jó állagú, sajnálatos módon az utolsó szelet utolsó előtti falatjánál találtam ínes részt, aminek nem lett volna szabad benne lennie. A másik probléma a kalács mennyisége. Ennyi terrine-hez alapból több pékárut igényeltem volna. Később a pincér felajánlott házikenyeret, ami nagyon finom volt, de későn jött.
Bár ár-érték arányában kiváló választás, de a két hiba miatt 6,5 / 9.
A leves, „Spárgakrémleves cukorborsóval és friss spenóttal”.
Sokkal. de sokkal jobb volt, mint ahogy kinéz. A krémleveseknél fontos homogenitás nem tudott meglenni tökéletesen, de az ízére nem lehetett semmilyen panasz. A levesben vékony spárga szálak voltak, míg a tetején spenót, cukorborsó és egy fél (valószínűleg) fürjtojás. Harmonikus ízek, frissesség és tartalom jellemezte egyszerre. 8 / 9.
A főétel, a „Konfitált malacpofa tejföllel és gombákkal, pirított óriás vajas galuskával”.
Ritka szép fogás, rengeteg zöldséggel és finom gombákkal. Külön érdekesség az ecetes gyöngyhagyma felhasználása, pontosabban kissé megpirítása. Passzolt az ízekhez és egy különleges csavart adott az ételnek. A malacpofa ízletes és omlós volt, de inkább olyan érzésem támadt, hogy ilyennek kell lennie. A húsban nem volt benne a hűha faktor, de a fogásban igen. 7,5 / 9.
Jött a sztrapacska. Nem azt kaptam, ami az étlapon volt, „Juhtúrós sztrapacska tejföllel és szalonna pörccel, sült hagymával”. Akárhogy is nézem, sült hagyma nem volt rajta és szalonnapörc sem. Még a közelin sem fedezem fel. A szalonna íze, mintha visszaköszönt volna, de rajta egyértelműen nem volt. Ezzel nem lenne semmi gond, ha köretnek rendelem, mert akkor ezek az elemek hiányozhatnak, a probléma ott van, ha az étlapon egy adag sült hagymával, szalonnával felszerelt ételt 1700.- Ft-ért adnak, akkor a fél adag a fentiek nélkül, köretként kissé drága 1200.-ért, pláne Miskolcon. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok? Lehet, de minden vendégnek fontos, hogy amit kiírnak, az úgy is legyen.
Amúgy az étel kiváló volt. Soha nem láttam még ilyen ízléses, tejföl pöttyökkel díszített tálalást és az íze, az valami fantasztikus. Már most alig várom, hogy visszatérjek és rendeljek egy teljes adagot. Ha köretként nézem, akkor 9 / 9, ha fogásként, akkor a hiányzó részek nagy hiba 7 / 9.
A végére egy ristretto. Bár annak kértem, de ránézésre pressot kaptam. „Így van beállítva a gép”, mondta a pincérem. A kis süti hiányzott, de alapból kaptam hozzá vizet és finom is volt (360.- Ft). A csésze formája késsé szokatlan, talán érdemes lenne vastagabb falúra váltani, az jobban illik a kis kávékhoz és a hőt is jobban tartja.
Összességében nagyon jó hatást gyakorolt rám a „Végállomás”. Erősek a szakmai alapok, érződik az elkötelezettség, kiválóak az alapanyagok és jelen van a kreativitás. Ritka jó étterem. A hibák bár voltak, de mindegyik minimális időráfordítással korrigálható. Az ár-érték aránya is kiváló. Érdemes volt meglátogatni!
A tésztakedvelőknek kötelező a sztrapacska!
Mint mindig, most is inkognitóban voltam és teljes árat fizettem.
A látogatás ideje: 2015. június 17.