Nálam Hungarikum lett Rimóczi László. Persze tudom, személy nem lehet és most már azt is tudom, hogy eredendően a grillázs egy török édesség, nem magyar, amit Mátyás esküvői asztalán szolgáltak fel először záró fogásnak. Mégis, miért nem nagyobb az ismertsége a Rimóczi grillázsnak? Ezen töprengtem a Rimóczi Lászlónál tett látogatásomat követően.
Egyszerűen olyan sok gondolatot felvetett az a két óra, amit nála töltöttem, hogy nem is tudom, hol kezdjek hozzá. Pedig már öt napja érlelem a tapasztalatomat, de egyre több lesz az „anyag” a fejemben, és inkább egy komplett tanulmányt kellene készíteni, nem egy blog bejegyzést.
Gyors közvélemény kutatásomat összegezve (nem reprezentatív). Mindenki ismeri a grillázst, mint édességet, de senki sem tudja, hogy hol lehet kapni. Szinte mindenkinek van valamilyen alföldi emléke, elsősorban esküvők kapcsán, de senki nem látott még cukrászdában grillázs tortát (kivéve a szilveszteri időszakot), csak házilag, ahol nénikék az anyukájuktól tanult módon formázzák. Szinte senki sem tudja, hogy a házi gyógymódok között is jegyzik (légúti megbetegedéseknél kell elszopogatni), pedig idősek, még mindig használják.
Mi is az a grillázs?
A grillázs az „Idegen szavak és kifejezések szótára” szerint: francia eredetű szó, jelentése édesség, olvasztott cukorba kevert vajból, apróra tört mogyoróból, mandulából vagy dióból, vékonyan kinyújtva, szobahőmérsékleten megszárítva.
Az Én értelmezésemben olvasztott cukorba kevert olajos magvak, mert most már nem csak mogyorót, diót, esetleg mandulát kevernek bele, hanem különböző szezámmagokat, napraforgómagot, és akár kókuszt is. Továbbá egy hagyomány, bizonyos helyen a kultúra része, aminek a megőrzése is feladat.
Egy budapesti csoki fesztiválon találkoztam először a Rimóczi névvel, ahol nagyon szép cukrász ruhában nagy hozzáértéssel és szenvedéllyel magyarázott valaki a grillázsról. Volt néhány szokatlan formájú termék is, mint például a grillázs kolbász. Érdekes volt, vettem ezt-azt. Otthon meg szép lassan elfogyasztottam. Az egyik kedvencem a „diós-aszalt szilvás-fahéjas Grillázs” lett. Elkezdtem töprengeni, hogy kinek jut eszébe vállalkozást építeni erre a termékre, és milyen belső erő, milyen kreativitás hajthatja.
Tehát elutaztam Lajosmizsére találkozni Rimóczi Lászlóval.
Soha nem fogom elfelejteni. Megérkezésemkor 80. szülinapra készített egy grillázstortát. Még csak az alapforma volt kész, de eszembe se jutott, hogy mi kerekedhet ki belőle. Néztem a szorgalmas kezeket, amint feldíszítik az alapformát és hallgattam, kérdeztem, csodálkoztam, kóstoltam.
Kiderült, hogy először Ő készített színes grillázst, vagy, hogy a cukrászok azért nem szeretik és azért nem terjed el, mert a forró anyaggal kell dolgozni, ami égeti a kezüket. Megtudtam, hogy most már tud diabetikus változatokat is készíteni, ami tekintve, hogy olvasztott kristálycukor (répacukor) az eredeti alapanyag nem kis teljesítmény, meg azt, hogy az eredeti iskola szerint márványlapon kell a grillázzsal dolgozni, de azon valójában túl hamar kihűl, és elveszíti a formázhatóságát, így hatékonyabb a hagyományos nyújtódeszkán.
Elmondta, hogy nagy álom vált valóra, amikor megalapította a Magyar Grillázs Szövetséget, és örömmel adja át a tudását, ezzel is segítve, hogy ez a remek,varázslatos édesség fennmaradjon.
Később egy kicsit elröstelltem Magam, mert kiderült, hogy 2010-ben a gasztronómiai világbajnokságon több száz induló közül bronzérmes lett cukrászati artisztika kategóriában, de én erről még csak nem is hallottam. Gratulálunk Laci!!!
Amikor készültem erre a bejegyzésre, ennél a pontnál estek szét a gondolataim. Nevezetesen, miért nem tudunk a nagy nemzetközi versenyeken elért gasztronómiai sikerekről. Számtalan érmes helyezet szakácsunk, cukrászunk van, akik dicsőséget, ismertséget hoznak az országunknak, de úgy tűnik, hogy erről a média nem akar közvetíteni, legfeljebb pénzért. Pedig ezek a mesterek, versenyzők jellemzően nem kapnak az államtól támogatást. Saját pénzükön, a megszállottságuktól hajtva készülnek, gyakorolnak, elkészítik a versenymunkájukat akár több százszor, és végül kiutaznak a nemzetközi versenyekre. Azt gondolom, hogy méltatlan ez a helyzet, miközben gyengén teljesítő sportágak, vagy sekélyes celebek megkapják a publicitást, míg azok, akikre büszkék lehetünk, akik példaképek lehetnének széles körben nem.
Így ezúton, arra kérek mindenkit, hogy amennyiben tud ilyen méltatlanul mellőzött sikerről, akkor írja meg a Mákos-Diósnak (makosdios@indamail.hu), és Én vállalom, hogy megszervezek egy személyes találkozást, amely után elkészítek, és feltöltök a témáról egy bejegyzést.
Rimóczi Lászlóval tervben van egy rövid interjú, amivel hamarosan kiegészítem ezt a bejegyzést. Addig is látogassatok el az oldalára (http://rimoczi-art.hu/) és ha lehetőségetek van, rá próbáljátok ki valamelyik szeletes termékét!
A Mákos-Diós a Rimóczi-Art termékeit büszkén mutatja meg egy külföldinek!
