Örök érvényű igazság, mégis milyen sokszor kénytelenek vagyunk megtapasztalni, hogy fizető vendégként lekezelést, és „flegmázást” kapunk, ahelyett, hogy megpróbálnának a kedvünkbe járni. Különösen sajnálatosnak tartom, hogy jó helynek gondolt és pozícionált éttermek is sokszor alkalmaznak olyan felszolgálókat, akik mézes-mázos modorral nézik semmibe a vendéget. Ugye nem csak én jártam így?
„Abba még senki nem ment tönkre, hogy megpróbált a vendégek kedvébe járni”. Ez a Bock Bisztró örökérvényű „szlogenje”.
Erre nem lehet mit mondani, csak legfeljebb bólogatni és hümmögni. Na, igen. Mindig ez a hümmögés.
Vendégként, hogy majd meglátjuk, meg egyszer már náluk is 3,5 fokkal hidegebb volt a tányér, mint amilyennek lennie kellett volna. Más éttermek tulajdonosaként, vagy vezetőjeként meg vagy egyetértenek vele és mindig törekednek ezt éreztetni is a vendégekkel (tisztelet nekik), vagy ömlenek a kifogások, hogy ilyen nehéz, meg az alapanyag, meg a munkaerő, meg az összes többi.
Azt gondolom, hogy akik a második kategóriába tartoznak, ne nyissanak éttermet, mert kifogásgyár háttérrel inkább csalódott vendégeket generálnak, mint elégedetteket.
A Bockban körülbelül 10 éve jártam először, nem sokkal a nyitásuk után. Akkor még nem figyeltem tudatosan a részletekre és egyáltalán nem tudtam ki az „kis Bíró”, de valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig visszajártam. Soha nem kaptam semmilyen kedvezményt és a Bíró sem ült egyszer sem az asztalomhoz, mégis nagyon megkedveltem a helyet. Az állandó tisztaság és az elegáns, de nem feszélyező környezet és terítés remek hátteret biztosít a valódi vendéglátáshoz.
Bár nem tudom megmondani, hogy az első alkalomtól-e, de az emlékeimben mindig kaptam az ételek előtt mangalicatepertős-hagymás zsírt friss kenyérrel, ami a bodzaszörppel maga volt a tökéletesség.
Egy kis plusz zöldség a „zsíros” „fogáshoz”.
A zsíros kenyérrel és a szörppel, vagy múlt héten a Bock Fanni gyöngyözőborral mindig azt éreztem, hogy semmi más nem kell a pillanatnyi boldogságomhoz és teljeséggel fölösleges volt a következő fogásokat kirendelni, mert ez így tökéletes.
Utána viszont, amikor megérkeztek az ételek, mindig arra jutottam (pont, mint a múlt héten), hogy milyen kár lett volna kihagyni ezeket a finom „kompozíciókat”. Először ettem végig a leves, főétel, desszert klasszikus kombinációt, de utána nem csak a vacsorát hagytam ki, hanem a másnap reggeli nagy részét is.
Az évek óta állandóan magas minőség és a kreatív változatosság mellett a másik nagy erényük, hogy ebben a kategóriában nem jellemző kiadós mennyiséget kapunk a tányérunkra.
Az első étel burgonya veloutée kacsamájjal és lila gnocchival.
A kóstolótársam (aki először járt a Bockban) azonnali reakciója az volt, hogy érződik a burgonya íze, de jó.
Most már egyre többször kóstolótárssal, vagy társakkal megyek. Olyan érdeklődőkkel, akik kíváncsiak új helyekre, új ételekre és segítenek abban, hogy egyes véleményükkel kiegészítik az enyémet és korrigálják az esetleges (akár pozitív, akár negatív) elfogultságomat.
Nekem is nagyon ízlett és isteni ötlet sült kacsamájjal kiegészíteni. Külön kis finomság volt a lila gnocchi, amit valószínűleg céklával színeztek. Remekül feldobta. Sajnos az egyik oldalát egy kicsit túlpirították, de ízében szinte észrevehetetlen volt. Kiemelkedő volt az alkotórészek összhatása.
Második fogás süldőtarja tojásos knédlivel.
Érdekes, hogy a tarját vastagon hagyták. A knédli nem egyben volt, hanem közepes darabokban, közte a tojással. Az egész leöntve „paprikás” szósszal. Nagyon szép kombináció.
A hús természetesen omlós, ideális állagú volt, pont olyan, amit a sous vide technikától elvárható. Nagyon szép a keresztmetszete is.
Sajnos számomra, pláne ahhoz képest, hogy süldőről beszélünk kissé erős volt az íze. Mondjuk egy 200 kilós kannak, ha ilyen az íze teljesen rendben van. Süldőtől egy kissé enyhébbet vártam.
Pfneiszl Syrah kísérte.
A desszert, vajastésztában sült körte marcipánnal és pisztáciával.
Már a látvány is csodás volt. Nem volt túl édes, a tészta pont jó állagú volt és sütése is tökéletesen sikerült. Mindezt kiegészítette egy nagyszerű pisztáciafagylalt.
A kóstolótársam második igazi csodálkozása a pisztáciafagylaltra irányult. „Valódi pisztácia ízű” sóhajtotta.
Az volt. Már szinte megközelítette a Mamo pisztácia fagyiját, ami azt gondolom nagy szó, mert annál jobbat nehéz találni.
Tehát a desszert tökéletes volt, amit Vissy Édes Álom kísérte.
A legvégén egy ristretto. A kis süti hiányzott, de maga a kávé méltó volt ehhez az ebédhez.
Összességében megállapítható, hogy a Bock Bisztró a megtestesült állandó minőség. Kimagasló szerviz, kreatív ételek, kellemes hangulat. Pontosan ugyanazt az érzést hozza, mint az előző években. Külön tetszik, hogy nem akar többnek tűnni, többet mutatni, mint a kezdeti koncepcióban meghatározott.
Ár-érték arányában kiemelkedő és méltán „2007 óta a Michelin Guide ajánlott étterme, 2009 óta Bib Gourmand besorolás birtokosa”,
ahogy a weboldalukon is olvasható.
Az M-D (Mákos-Diós) mindenkinek különösen ajánlja a Bock Bisztrót, de az asztalfoglalás ajánlott, a szinte állandó a teltház miatt.
Mint mindig, most is inkognitóban kóstoltunk és teljes árat fizettünk a menüért. Két főre a hozzá való borokkal (fejenként 4 pohár) együtt 22.592.- Ft. Külön szervizdíjat nem számoltak fel.
A végére egy kis érdekesség. Tisztított vizet lehet kérni savas és mentes változatban is. Literes kiszerelésben, a hely hangulatához teljesen illő csatosüvegben hozzák ki. Ez is egy remek ötlet.