Szép őszi szombat volt. Az elmúlt időszakban már felkerestem 1-2 állandó budapesti piacot, de nem találtam azt, ami után kutatok. Nevezetesen olyan gasztro élményt, amit egy külföldinek is szívesen megmutatok.

Egyelőre nem akarok piacot, piacokat nevesíteni, de összességében megállapítható, hogy kevés az őstermelő, kevés a kézműves termék, kevés a gomba, kevés a hal. Viszont Vecsés, mint a hazai savanyítás fellegvára, olyan mennyiséget termel ki magából, hogy a munkanélküliség bizonyosan ismeretlen fogalom. Naiv idealistaként egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az a rengeteg savanyúság, amivel az elmúlt egy héten találkoztam, mind onnan származna. Már az is felmerült, hogy a „recept” vecsési. Mert hát a Budapesten vásárolt soproni túrós is, biztosan nem Sopronban készült.

Szóval, rengeteg savanyúság, rengeteg nem élelmiszer, természetesen sok zöldséges stand, sok tejes, sok húsos pult. Arra jutottam, hogy a kis mennyiséget magas színvonalon megtermelő, előállító nénikék, bácsikák valószínűleg nem tudják megfizetni a nagy piacok állandó helyeit, így őket szombatonként érdemes keresni, nem megfeledkezve a csak szombati piacokról.

Bevallom némi előítélettel vettem az irányt a Fény utca felé. Lássuk be, néhány kilométeres körzetében az életszínvonal messze a magyar átlag felett van. Gondoltam, reméltem, találok néhány kuriózumot (mégis más a célközönség), amiből egy jó kis bejegyzést kanyarítok, de nem így lett. Találni találtam érdekességeket, azonban nem tudtam fényképeket készíteni, és mit ér a blog bejegyzés megfelelő fényképanyag nélkül.

Az történt, hogy elkezdtem volna fotózni, de rögtön az elején oda lépet hozzám egy biztonsági őr (már biztosan kiszúrt korábban), és egyébként udvariasan, nem rosszindulatúan felhívta a figyelmemet, hogy a piacon nem lehet fényképezni. Először azt hittem viccel, de nem, sőt feltűnt egy másik is, aki, az Engem verbális megrovásban részesítő kollégáját figyeli, hogy az kellő szigorral jár-e el?

?????

Még nem jártam utána, hogy jogilag szabad egy piacon fotózni, vagy nem, de annyira szembe megy a piacról kialakított képpel, hogy nem is tudtam hirtelen mit mondani. Annyi biztos, hogy elment a kedvem a Fény utcai piac külföldi szemével történő felfedezésétől. Még szerencse, hogy előtte ettem egy lángost, így a szénhidrát szintem segítségével megőriztem a türelmemet.

A Retek utca felöli kijáraton mentem ki, ahol kerestem a fotózást tiltó táblát, de nem találtam semmilyen jelet, vagy piktogramot. Álldogált ott egy másik biztonsági őr, akin, számon kértem, hogy letiltottak a fotózásról, de sehol nem találom a tiltást. Ő (bár nem olyan készségesen) megmutatta.

Tényleg ki volt írva, hogy fotózni, és videózni csak előzetes engedéllyel lehet.

Mindez, csak magyarul (vagy nem tűnt fel, hogy más nyelven is ki van írva), mindenféle rajz nélkül, inkább, egy házirendszerű kötelező kiírásként volt elhelyezve, kb. annyira figyelemfelkeltően, hogy egy piaci látogatónak két méterről se jusson eszébe elolvasni.

Nem is tudom elképzelni, hogy mi történt volna, ha Marrakeshben, a Jemaa el-Fna világhírű piacán odaléptek volna hozzám, a turistához, hogy tilos, nehogy fényképpel is vidd a hírünket.

Azért még később lemondták, hogy a külföldinek nem tilos fotózni, csak a magyaroknak.

??????

Tehát nem vásároltam semmit sem, pedig még kis szatyrom is volt. Ellenben igazságtalan lenne, ha három rövid gondolatot nem írnék le.

1. Itt láttam először egy különleges terméket: Zöldbors konyakban.
2. A húsoknál a marha velőscsont a „referencia termék”. Ennek az árát figyelem a húsosoknál. Itt olcsóbb volt, mint a Lehel téri piacon. Érdekes.
3. Itt ettem az egyik legjobb budapesti lángost. Legfelül a Lövőház utcai végében. Olyan jó volt, hogy vissza is megyek, sőt, ha lehet, akkor, egy posztot is feldobok erről a helyről.

Szeretném kifejezni azt a hitemet, és reményemet, hogy a fenti történet ellenére sok, remek termény, áru, sajt és húsféle várja a vevőket a Fény utcai piacon!

A legvégére egy elgondolkoztató eset. A Bosnyák téri piacon egy palacsintázónál történt. Egy idősödő férfin nagyon látszott, hogy kívánja a palacsintát, de szemmel láthatóan az anyagi oldala miatt hezitált. Majd odalépett a pulthoz és kért két palacsintát egy túrótöltelékkel összetekerve. Ma már kicsit szégyellem, de nem értettem, hogy miért. Megkérdeztem. A válasz egyszerű volt, és tömör; „mert így kiadósabb”. Nagyon kívánta a meleg palacsintát, de nem engedhette meg, hogy kétszer 130.- Ft-ot adjon érte, ezért inkább ezzel a megoldással egyszer 200.- Ft-ot fizetett.

Ilyen elgondolkodtató esetre nem számítottam a Fény utcában, az élet azonban nagy rendező. Egy idősebb hölgy kissé kopott, de tiszta ruhában az egyik hentes pultnál számolgatott, majd kért; „négy darab csirkemájat kérek”.

Előfordulhat, hogy mások más következtetést vonnak le ebből a két esetből, de én azt, hogy nagyon becsüljük meg, ha van lehetőségünk jó ételeket ennünk, vagy drágább alapanyagokat beszereznünk, mert sokak ezt nem tehetik meg!

Becsüljük meg!

A Mákos-Diós csak a lángosost ajánlja a külföldineknek!