Mindig érdekelt, hogy milyen lehet egy igazán nagydarab prémium húst lerendelni és utána az egészet felfalni. Fantáziáltam a látványról, a pincérek elismerő pillantásáról, amiért valaki ekkora húst bevállal és természetesen a minőségről is. Most mindezt megtudtam, de az igazán kiváló húsélmény ellenére túlságosan vegyesek lettek az érzéseim.
A fantáziám megvalósulásához a La Pampa Steakhouse-t választottam a Bajcsy-Zsilinszky utcában.
Ez az a pont, amikor lehetőség van egy kis zenét, konkrétan egy kis acid jazz-t az olvasgatás alá menedzselni. Tehát aki úgy gondolja, kattintson az acid jazz-re.
Ebédidő hétvégén. Az érkezésemkor csak néhány vendég van bent. Nagyon kedves és felkészült pincér fogad. Az a típus, aki az ételekhez jelentős hozzáadott értéket képez a felkészültségével. Kiegészíti az igényes étlapot.
Limonádét rendelek. Legalább hatféle lehetőséget kínál. A mentásat választom. Nagyon finom és frissítő.
A belső nagyon igényes. Tényleg olyan, mint amilyennek elképzelek egy argentín minőségi vendéglőt. A fekete-fehér kombó remekül illet a hely atmoszférájához.
Előételnek Libamáj brülée lilahagyma lekvárral volt a választásom, míg főételnek T-Bone Steak 550 gramm, Angus marhából. Köretnek zöld kevert salátát kértem, illetve zöldbors mártást még a hús mellé.
Nagyon hamar kijött az előétel, aminek örültem, de sajnos egyszerre érkezett a ház üdvözlőfalatjával.
Nem tudtam eldönteni, hogy most megtartsam a sorrendet és az üdvözlő falatot vegyem előre, ami egy nagyon szimpatikus kis péksütemény volt paradicsomos vajjal, vagy a libamáj brüléet. A másodikat választottam.
A lilahagyma lekvár nagyon ízletes volt magában is, de még jobban kijöttek az ízei a libamájjal.
A „libamájkrém” tetejét megszórták cukorral és azt karamellizálták. Ez az égetett cukor lap már sok volt nekem az amúgy is édeskés lilahagyma lekvárral.
Túl édessé vált a fogás és a libamáj jellegzetes íze sem jött át. A fentiek ellenére egy jól kialakított előétel volt, pláne 1 420.- Ft-ért, csakhogy számomra fájó hibát követtek el. Toast kenyérből készült pirítóst kaptam mellé.
Még most sem értem, hogy engedhet meg ilyet egy ilyen nívós étterem. Bolti toast az előételhez.
A második szelet után kapcsoltam csak, hogy van egy üdvözlő kenyérkém.
Utána azzal ettem.
Tökéletesen összeillettek, alapból azzal kellett volna adni. de így a gyanakvás magját már elültették a fejemben. Nagy kár, hogy később még négy hasonlóan alacsony nívójú momentumot fedeztem fel.
Persze ezek a „momentumok” nem lennének ilyen szintű problémák egy kisvendéglőben, de olyan helyen ahol egyedül majdnem 16 000.- Ft-ot költök egy ebédre (alkohol és desszert nélkül), számomra nem elfogadhatóak.
Következett a főétel, a hőn áhított nagy húsom.
A pontosság kedvéért, az 550 grammos T-bone steak köret és mártás nélkül 9 900.- Ft. Persze Angus Argentínából, de akkor sem „mindennapi” étel.
A hús gyönyörű volt. Nagy, de nem annyira, mint vártam. Legalábbis elsőre. Utána, amikor elkezdtem a villával és a késsel dolgozni rajta éreztem meg a valódi vastagságát, tömegét. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egy sokkal jobb kést illett volna adni egy ekkora húshoz, mint pl. amit a Prime-ban adtak.
A zöldbors mártás külön kis tálban érkezett és igazán kiváló volt. Tökéletes párost alkotott a hússal.
Természetesen jött a zöld kevert salátám is, amivel megérkezett a második csalódásom. Nagyon szép saláta volt, valószínűleg egy zacskóból kiöntve és kész. Mindösszesen annyit tettek, hogy rábiggyesztettek egy koktélparadicsomot. Persze kaptam balzsamecetet és olívaolajat, amikkel ízesítettem is, de egy tízezer forintos húshoz natúr, „zacskós” salátát kiönteni egy tálba túl snassz.
Medium-rare kértem megsütni, amit tökéletesen sikerült kivitelezni.
A bélszínfelőli oldal elfogyasztása után látszik a csonton, hogy a hús pont tökéletesen sült át. Közepesen véres, de nem nyers.
A másik, amit láttam, hogy a hátszín felőli oldal még olyan sok, hogy akár ki is foghat rajtam.
Látszik a szélén egy kis sült „kövér” rész, ami csodálatosan kiegészítette a „sovány” részeket.
Végül megettem, de nagyobb teljesítmény volt, mint gondoltam, ráadásul a pincér pont olyan kedvesem mosolygott, mint a belépésemkor. Biztos látott már sok nagyevőt.
A végére jött a harmadik csalódásom a kávé. Egy ristretto-t kértem kevés tejjel. A pincér megkérdezte, hogy meleg, vagy hideg legyen a tej, aminek örültem, de végül ezt kaptam.
Nincs víz, maszatos a pohár, kis boltitejszín a csésze mellett, ráadásul egy másodjára lefőzött espressora emlékeztetett. Semmi sűrűség, semmi krémesség. Meg is hagytam a végét.
Ismét a Prime-ot elővéve, ilyen volt az általuk kihozott kávé.
A kávézás közben érkezett a negyedik és az ötödik csalódás. Néhány asztallal távolabb négy fiatal külföldi rendelt. Az ételek megérkezése után a húshoz kértek ketchupot és dijoni mustárt. Mind a kettőt meg is kapták. A mustárt még címkés kisüvegben, míg a ketchupot bolti műanyagflakonban.
Inkább nem kommentálom.
Összességében egy igazán kiváló T-bone steaket ettem remek mártással és ezért feltétlen megérte elmenni. A lényeget tökéletes hozta a La Pampa, ráadásul nagyon igényes környezetben. Ennek ellenére a fenti részletek számomra fontosak, pláne ilyen árfekvésnél. Ezek olyan hibák, amiket a szép környezet és a tényleg tökéletes hús ellenére sem szívesen mutatnám meg egy külföldi vendégnek.
Aki szeretné a Prime-os bejegyzést is elolvasni, kattintson ide!