Az egész egy szokványos esti vacsorának indult. Kissé hűvös este volt a belvárosban, így a terasz helyett, inkább egy belső asztalt kértünk. Mindenki nagyon udvarias és előzékeny volt velünk, amivel tökéletesen hozták a helytől elvárható és már korábban is megtapasztalt szintet, hiszen az ÉS Bisztróban voltunk, ami köztudottan az egyik legnívósabb ötcsillagos szállodában található.
Valamilyen könnyebb ételt szerettünk volna választani, de érkezett egy nagyon kedves és lendületes pincér, aki rögtön összekuszálta a gondolataimat.
Érdeklődött, hogy szeretem-e a marhahúst, mert ha igen akkor még a döntésem előtt mutatna valamit. Mindig is szerettem, ha valamilyen érdekes, vagy szokatlan ételt mer javasolni a pincér. Ehhez nem csak önbizalomra van szükség, hanem arra is, hogy higgyen a megajánlott ételben, az alapanyag minőségében és az elkészítését végző személyben is.
Mindenesetre, számomra nagyon imponáló az ilyen kezdeményezés és most is az volt. Odakísért egy nagyon szépen „berendezett” üvegfalú hűtőhöz, amiben szépen lógtak a gyönyörű marhahúsok. Kinyitotta az ajtót és rögtön kivett egy óriási szappant, amit egy hatalmas telivigyorral elém emelt, hogy én is megcsodálhassam.
Meghökkentem.
Nagyon meghökkentem. A büszke vigyor továbbra is ott volt az arcán és sorolta, mit is látok, de elsőre csak két részlet jutott be a fejembe. A szappan közepe rózsaszínűbb, talán egy hús van benne? A másik, hogy kilencezer-hétszázvalamennyi forint.
Összeszedtem magam és megkértem, ismételje el, mit is látok.
Tehát az ajánlás tárgya egy 400 grammos „rib eye” steak volt, amit bordacsont nélkül helyeztek a „szappanba”. Maga a hús Ausztriából származik, ahol az állatot 2000 méter körüli alpesi legelőkön tartják, az ottani patakok vizét issza és a vegyszermentes, dús füvet falatozza. Jól hangzik gondoltam, de még mindig nem értettem a „szappan” szerepét.
Nem kellett sokat várni.
A „szappan” valójában marhafaggyú, a levágott állat faggyúja, amit összekevernek a következőkkel: széna, szalma, rozmaring, bazsalikom, kakukkfű és levendula. Ezt követően helyezik bele a húst és ebben a speciális pácban tárolják, illetve szállítják, az egész világon 6-7 helyre mindösszesen. Magyarországon csak az ÉS-ben kapható és ott sem az állandó étlapon, tekintve a limitált mennyiségre.
Meggyőzött. Medium rare kértem és az alábbiakat kaptam.
Az egyik szeletnél találtam egy kicsi zsírosabb részt is, amit szétosztottam a többi falat között. Fenséges volt. Ami tovább fokozta a csodálkozásomat, hogy az egyébként is kiváló minőségű húson érezni lehetett a levendula ízét és ami még jobb, hogy ebben a mértékben nagyon jót tett neki. Tökéletes volt a sütése (pont úgy, ahogy kértem), az állaga és a só felhasználásának mértéke is. A lapon még volt egy nagyon finom szósz és egy félbevágott sült fokhagyma (amit a hús mellé kicsipegettem). Köretnek szotírozott bébispenótot kértem, amit egy külön kis füles tálkában tálaltak (990.- Ft).
Ez a fogás ízvilágában emlékeztetett a horvátországi sültbárányok ízére (az én környezetemben is sokan szeretik), amiket általában szintén csak sóznak, mivel a fűszereket belegelik és azok eredendően átjárják az állat húsát. Jelen esetben a „faggyúpácba” bekevert növények íze járta át a húst és ezzel az alapból is kiváló minőséget, még magasabb szintre emelte.
Az ízek mindig ízlés kérdése is, de számomra ez a hús nagyon bejött. Az egyedi pácolási megoldásával új mércét állított fel a hazai steak mezőnyben és a különleges, kissé levendulás ízvilágával nálam biztosan az élére is ugrott.
Mint mindig, most is inkognitóban voltunk és teljes árat fizettünk a fogyasztásunk után.