Kisgyerekként az egyik leghőbben áhított pontja volt a hétnek az úszóedzés utáni „betérés” a tejivóba. Az illatok és az az érzés, hogy egy vendéglátóhelyen kiszolgálnak minket egyszerűen fantasztikus volt. Mi voltunk a sportolók. Én is, pedig valójában csak a nagyok „farvizén” úsztam és semmilyen eredményt nem értem el, de akkor kérhettem és a kiszolgáló hölgy pont úgy nézett rám, mint a nagyokra, akik versenyre is jártak.
A karamellás tejet ócska műanyag füles pohárban kaptuk, ami talán sohasem volt úgy elmosva, mint manapság. Két zsemle és a karamellás tej. Nekem elég volt, de a nagyoknak nem. A bátyám, Jancsi, idősebb öt évvel és komolyan nyomta. Reggel mindig hadakozott édesanyámmal a korai ébredés miatt, edzés után meg az az érzésem támadt, hogy az egész tejivót meg tudná enni. Néha volt több pénzünk, néha nem, de boldogok voltunk az biztos. Csodás idők.
Nehéz megmondani, hogy pontosan miért, de ezek a nosztalgikus érzések bújtak elő belőlem tegnap, amikor betértem a Cserpes tejivóba (Corvin). Minden tiszta, modern, nyoma sincs a „zsíros” érzetű füles műanyagnak, de a tejivó feeling szinte teljesen olyan volt, mint 35 éve. Sok fiatal, jellemzően egyetemisták, akik készültek, beszélgettek, reggeliztek. Sokan csak egy kiflit, vagy egy kávét kértek, de érezni lehetett, hogy inkább spórolásból, mint visszafogottságból. Tisztára, mint gyerekkoromban az Augusztus 20 strand mellett.
Az egész kisugárzása olyan letisztult, de mégis élettel teli volt, hogy ha most lennék 20 éves, mindennap itt szeretnék ülni a sarokban, még akkor is, ha csak egy kiflire van pénzem. Csodálattal néztem ezeknek a fiataloknak a ragyogását. Akarok, céljaim vannak, öntudatos vagyok, hiszek. Ezek mind bennük voltak. Kicsit még naivan, kicsit még idealisztikusan. Ebben a formában mindez már kikopott belőlem és most ez a kontraszt fáj.
Egy „komplett” reggelit vettem 1.340.- Ft-ért. Bodzaszörp (3 dl 380.- Ft), tojáskrémes szendvics (330.- Ft), latte macchiato (430.- Ft) és egy túrós batyu (200.- Ft).
Igazán remek reggeli volt. Persze pultnál szolgáltak ki és a választásomat tálcán adták át (mint régen), meg utána úgy kellett keresni a szabad helyet (mert csurig tele volt), mégis nagyszerű az egész. Finom, ízekkel teli a szörp, fullra töltve a szendvics, pont tökéletes hőfokú a kávé, és a túrós batyu.
A szőrszálhasogató énemnek kár elkezdeni keresni a túrós batyu hibáit, mert nem találná. Tökéletes volt. Csodás tészta, ideális édesség, sok túrótöltelék. Egyszerűen nem tudok jobbat elképzelni. Tisztára, mint kakaós csigában a Butter Brothers. Most is ennék vagy kettőt, pedig igazán nem hiányzik már a további szénhidrát.
Olyan jó volt, hogy kezdő háziasszonyoknak kellene tanítani a készítését tanfolyam keretein belül. Egy ilyen süteménnyel garantálva lenne a házasságuk során felmerülő krízisek áthidalása, mert aki ilyet tud sütni, pláne a megfelelő pillanatban, annak biztosan megbocsátanak. Már az illatok feloldanák az első „vonalakat”, míg a friss meleg batyuk, mint egykoron a nehézlovasság, egyszerűen átvágtáznának a legszigorúbb férfi lelkén is, hogy végül a gyomrában megülve totálisan megsemmisítsék az esetleges konfliktust.